Előadóművészet


MISKOLC DIXIELAND BAND

A zenekar rövid története

A Miskolc Dixieland Band 1990 szeptemberében alakult. A legtöbb hazai dixieland és jazz muzsikussal volt lehetőségünk együtt koncertezni klubjainkban és koncertjeinken. 1998-ban koncertturnét tartottunk Louis Armstrong egykori egyetlen magyar származású klarinétosával, Joe Murányival Miskolcon és Borsod Megyében.

Játszottunk, Dániában a Maribói és Silkeborgi Dixieland Fesztiválon, Németországban a Stuttgart mellet lévő Esslingen Város ünnepének egyetlen magyar vendégei voltunk 1997-től. 2003 -ban és 2004 -ben részt vettünk Anglia legnagyobb dixieland fesztiválján Birmingham-ben. 

2005. májusában Spanyolországban, a Marbellai Dixieland Fesztiválon járva a zenekar méltó szakmai elismerést kapott. 

Franciaországban, Párizsban  2007-ben a Rueli Malmaison-i Euro Jazz Fesztiválon képviseltük hazánkat az EU tagországaiból érkezett együttesek között. Európa nagyon sok országában volt alkalmunk fellépni, ahol világhírű zenészekkel és szólistákkal zenéltünk.

Zenekarunk 2005. év novemberében megkapta a Miskolci Gyémántok Díjat, valamint 2005. év Múzsa Díját is ez év januárjában vehette át. Az együttes 2006 őszén a Borsod -Abaúj -Zemplén Megyei Príma díj "magyar zeneművészet" kategóriájának közöndégdíjasa lett! 2019-ben a harmadik Megyei Príma Díjra jelölést követően megkaptuk a kuratórium által odaítélt "Príma Díjat" is. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021-ben "Reményi Ede Zenei Díjjal" tüntette ki a Miskolc Dixieland Band együttest.


THEATER BRASS

A Theater Brass története

A Theater Brass 2000-ben alakult a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Szimfonikus Zenekar rézfúvósaiból. Tulajdonképpen a Miskolci Bartók+ Operafesztivál hívta életre az együttest, melynek tagjai mind hivatásos muzsikusok, akik a zenekari munka mellett fontosnak tartják a fúvós hagyományok ápolását, a rézfúvós hangzás népszerűsítését. A Miskolci Operafesztivál rendszeres fellépője volt az együttes, de a Zempléni Művészeti Fesztivál szervezői is minden alkalommal meghívják az együttest. 

Rendkívül gazdag repertoárunkban számos zenei műfaj helyet kap a reneszánsztól egészen a jazzig. 

 Az elmúlt 5 évben, a hagyományosan Lőcsén megrendezett Nemzetközi Toronyzenei Fesztiválon – egyedüli magyar együttesként – képviseltük, képviseljük hazánkat. Nagyon sokat koncertezünk itthon és külföldön egyaránt. Az együttes az alakulása óta már több mint 300. koncertet adott.


SZENDRŐ BRASS

A Szendrő Brass Rézfúvós Együttes

Az Ujj Viktor Géza Alapfokú Művészeti Iskolában 2023. szeptemberében alakult meg és vált véglegessé az a rézfúvós együttes, ami a Szendrő Brass nevet viseli. 

Az együttes tagjai: Pintér Zoltán, Várkoly Imre (trombita), Tar Balázs (kürt), Juhász István (harsona), Bakos Tibor (tuba)

Ez a formáció az, amivel már bármilyen zenei művet meg lehet szólaltatni, mert az öt szólam erre alkalmat ad. Sőt, talán a rézfúvós kvintett az az együttes, ami az orgona valós hangzását a legjobban tudja utánozni, a megszólalását visszaadni. 2024. tavaszán nagy sikerrel vettünk részt a Mezőkövesden megrendezett Tanári Kamarazenei Találkozón, ahol az együttest Elismerő Oklevéllel jutalmazták.


ÖNÁLLÓ ZENEI MŰSOROK


Klasszikus zenei trombita szólók

Barokk és klasszikus zenei trombita szólók orgona és zenekari kísérettel, valamint zenekari alap kíséretével.


Világhírű trombita szólók jazzy stílusban

A világ legismertebb trombitaszólói, a saját stúdiómban készült zenekari kíséretekkel.


Rézfúvós hangszerek a filmzenékben

zenei ismeretterjesztő műsor gyerekeknek

45 perces (egy tanóra) ismertető a rézfúvós hangszerekről a filmzenéken keresztül.


Karácsonyi Hangverseny

A világ legszebb karácsonyi dallamai saját átdolgozásban.

Kiemelt fellépések


Miskolc Dixieland Band

Újévi koncert

2025. január 02. 19.00 óra, Miskolci Kamaraszínház


Theater Brass - Karácsonyi Koncert

2024. december 21. 17.00 óra, Hidvégardó, Római Katolikus Templom


Szendrő Brass - Karácsonyi Koncert

20 éves az Ujj Viktor Géza AMI

2024. december 16. 16.30 óra, Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Templom, Szendrő


Szendrő Brass - Adventi Koncert

2024. december 15. 15.00 óra, Szendrő, Fő tér


Miskolc Dixieland Band

Karácsonyi Dixieland Klub

2024. december 12. 19.00 óra, Miskolci Nemzeti Színház


Szendrő Brass - Adventi Koncert

2024. december 01. 15.00 óra, Római Katolikus Templom, Szuhogy


PRÍMA DÍJ Gála - Miskolc Dixieland Band

2024. november 09. 19.00 óra, Miskolci Nemzeti Színház


Miskolc Dixieland Band Klub

2024. november 03. 19.00 óra, Miskolci Nemzeti Színház


Világhírű trombita szólók - Várkoly Imre  

2024. október 25. 15.00 óra, Hidvégardó, Idősek Napja


Szendrő Brass - Zenei Világnapi Koncert

2024. október 07. 16.30 óra, Református Templom, Szendrő


Miskolc Dixieland Band Klub

2024. október 03. 19.00 óra, Miskolci Nemzeti Színház


Szendrő Brass - Kastélykoncert

2024. szeptember 29. 15.00 óra, Csáki-kastély, Szendrő


Szendrő Brass

2024. augusztus 20. 10.00 óra, Assisi Szent Ferenc Katolikus Templom


Theater Brass koncert

2024. augusztus 19. 18.00 óra, Heves Fő tér


Magyar Televízió "Nyár 2024" felvétel

2024. augusztus 16. Révfülöp R


Nemzetközi Toronyzene Fesztivál - 

Theater Brass

2024. augusztus 14. 11.00 óra, 13.30 óra, 15.00 óra, Gála hangverseny: 18.00 óra 

Lőcse, Szlovákia


VII. Nemzetközi Dixieland és Jazz Fesztivál - MDB

2024. július 21.Grizzly színpad


VII. Nemzetközi Dixieland és Jazz Fesztivál - MDB

2024. július 20.Szinva terasz, Grizzly színpad


VII. Nemzetközi Dixieland és Jazz Fesztivál - MDB

2024. július 19.Szinva terasz, Grizzly színpad


Szendrő Brass koncert

2024. július 05. 12.15 Szendró, Kastélykert


Theater Brass koncert

2024. június 22. 18.00, Onga Pálinka Múzeum